Hajdúhadház, 2016. május 21.

Dehir - Tereltek a kutyák Hadházon


Plakát
Terelőverseny volt Hajdúhadházon

A verőfényes napsütés és a városba vezető valamennyi út mentén a 2016. május 21-i terelőver-senyt hirdető óriásplakát fogadta az arra járókat Hajdúhadházon. A város igazán kitett magáért, hogy a vásártéri verseny és kísérőrendezvényei – főzőverseny, hagyományőrző népművészeti csoportok és kézművesek bemutatója, gyermekeknek régi idők játszótere, pónilovaglás – nívós körülmények között folyhassanak. A frissen nyírt füvű terelőpálya köré épített emeletes lelátók-ról a versenyen kívül – a juhok pihenőidejében – kézi- és gépi birkanyírási bemutatót, juhkör-mölést is láthattak a nézők Keve Gábor szakszerű, ismeretterjesztő kommentálása mellett.
A terelőverseny – egyben a Magyar Pásztorkutyák Hagyományos Stílusú Terelőbajnokságának 2016. évi 2. selejtező fordulója – a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület szakmai irányításával folyt; a 2 x 20 db fekete és fehér hortobágyi racka kosból álló juhfalkát a város önkormányzatának nyájából válogatták ki. A technikás, nehéz feladatokkal összeállított pálya, a juhok fajtája és neme kemény próbatételt jelentett pásztor és kutyája részé-re, együttműködésére egyaránt.
A 14 indulóból 11 hivatásos pásztor, nem csak a Hajdúságból, hanem pl. Eger mellől is jött, hogy a mindennapi munkából kiszakadva, a megmérettetésen túl, találkozzanak egymással, be-szélgessenek dolgaikról, s a végén nótázás mellett jól érezzék magukat. Ők, és egy amatőr ver-senyző, a legmagasabb „Számadó” osztályban indultak, melyben 15 perc alatt 7 feladattal kellett megbirkózniuk. Az alacsonyabb „Öregbojtár” illetve „Bojtár” osztályban egy-egy amatőr ver-senyző indult. Nekik (a távolsági munkát kihagyva) egyel kevesebb feladat jutott. A négylábú versenyzők többségét (9 db) hortobágyi „sinka” adta, továbbá 1 „német puli”, és az őshonos magyar fajták közül 1 pumi és 3 mudi szállt ringbe.
A vezetőbíró Pischof Ferenc munkáját Bácsi István segítette a pályán.
 A „Számadók” – és egyben az összesített verseny – győztese 96%-os teljesítménnyel a többszö-rös magyar bajnok, amatőr versenyző Kiss Gábor és 10 éves „Nudli” nevű mudi kutyája lett. Tőle csupán egyetlen ponttal maradt le Plébán Balázs juhász és „Réka” nevű sinka kutyája, a legrövidebb idő, 8:34 perc alatt teljesítve a pályát. Utóbbi gazda-kutya páros lendületes, precízen együttműködő, különösen élvezetes munkáját nagy tapssal jutalmazta a közönség. Az amatőrök közül 94,3 %-os teljesítménnyel, és 9:50 perces (a mezőny második legjobb) futamidejével a „Bojtár” osztályban induló szegedi Vanyó Sándor és „Tápai Tekergő Derce” nevű mudi szuka kutyája vitte el a pálmát.
A jó hangulatú, színvonalas rendezvényért külön köszönet és elismerés illeti a házigazda Hajdú-hadház önkormányzatát, kinek polgármestere Csáfordi Dénes úgy búcsúzott a résztvevőktől, hogy jövőre találkozunk ugyanitt.

Vanyó Sándor

A PÁLYA
Pálya


EREDMÉNYEK:

Terelési Képesség Vizsgára jelentkező nem volt.

Terelőverseny:
Bíró: Pischoff Ferenc
Számadó zsűri: Bácsi István
Eredmények

MAJA fotó:

(HAMAROSAN)

Vissza

Kapcsolat: dunatiszaegyesulet@gmail.com